Télapó

Szt. Miklós (Mikulás) valóságos történelmi személyiség volt, aki Lycia római provinciában élt, és a gyerekek Noel Baba-ként, vagyis Ajándék Apakén ismerték. Az idők során sokat változott a kultúrkör, sokan szerették volna kisajátítani, magukénak tudni Szent Miklós személyét. Az olaszok még a csontjait is elraboltatták kalózokkal 1087-ben, hogy a hajózók védőszentjeként jobban vigyázzon az olasz kereskedelmi hajókra. Szent Miklós Krisztus után 245 körül született gazdag család gyermekeként. Alig kezdte el iskoláit, mikor nagy járvány tört ki, és árvaságra jutott. Szüleitől örökölt hatalmas vagyonával apja testvéréhez, a petrarai érsekhez költözött a városi kolostorba. Az ő felügyelete mellett nevelkedett, gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanításának szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Emberszeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott, és az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. A középkorban szerepjátékokkal emlékeztek meg Szent Miklós tetteiről. Kezdetben a különféle játékokban a kolostori iskolák legifjabb diákja alakította Miklóst, később ezt a szerepet a felnőttek vették át. Ebből alakult ki aztán a szokás, és került Magyarországra.

Mikuláscsizma

Szent Miklósnak változatos legendaköre maradt fenn, hozzá kapcsolódik az ablakba kitett csizma hagyománya is. Szent Miklós legendái és a szent december 6-iki egyházi ünnepe kapcsán terjedt el a 19. században az európai városokban, hogy a Mikulás az ablakokba helyezett kitisztított cipőkbe szaloncukrot vagy kisebb édességekből és déligyümölcsökből álló piros csomagot tesz. Az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező, titokzatos Mikulásjárás hazánkban is nagyjából másfél évszázadra tekint vissza.

Karácsonyfa

Az egyik legkacifántosabb karácsonyi története magának a karácsonyfának van. A legrégebbi történet Attis pogány isten imádásából ered, akit fára feszítették, és újjászületésének jelképe volt a faállítás. Azért fenyőfát díszítettek az áldozat alkalmával, mert azok télen is zöldek, szimbolizálják az örökkévalóságot. A gömb karácsonyfadíszek a nap, a hold és a csillagok átalakult jelképei . A rómaiak az év legrövidebb napján örökzöld ágakkal díszítették otthonaikat, és az örökzöldek tisztelete már a germán, egyiptomi és kelta kultúrákban is ismert volt, olykor örökzöld ág, esetleg koszorú vagy fagyöngy formájában. Az ókori népek a téli napfordulót december 25-én a „Napisten” születésnapjaként ünnepelték, a Római Birodalomban 3. századtól kezdve tartották. Az ókeresztény vallás szimbolikájában az isteni fényforrást, a sötétségen diadalmaskodó fényt Krisztus szimbolizálta. Az első nikaiai zsinat döntése alapján 325-ben az ókeresztény egyház erre a napra helyezte Jézus születésének évfordulóját, a karácsony ünnepét, így a keresztény kultúrkör és a pogány hagyományok szépen lassan összefonódtak az idők során.

Adventi naptár

Az Advent hagyománya a XIX. század elejére nyúlik vissza, amikor a vallásos protestáns családok minden nap húztak az ajtajuk elé egy krétavonalat egészen szentestéig. Egy holland múzeum szerint az első kalendáriumot 1851-ben készítették el. De a mindenki által jól ismert adventi naptár mindössze száz éves múltra tekint vissza, kitalálója egy német édesanya az 1900-as évek elején. Ötletét kisfia adta, aki minden nap megkérdezte, hogy hány nap van karácsonyig. A türelmetlen gyermeknek 24 darab, kétszárnyú ablakokat vágott egy kartonra, egy másik papírlapra minden ablak elé helyezett egy cukorkát. A kisfiú minden nap kinyithatott egy cukorkát rejtő ablakot, a napról napra kevesebb meglepetés jelezte neki, hogy nem sokat kell aludnia a Jézuska érkezéséig. Gerhard idő múlásával felnőtté válva üzleti vállalkozásba kezdett, és édesanyja ötlete alapján adventi naptárak gyártásba kezdett.

Hógömb

Az egyik legismertebb karácsonyi ajándék története több mint száz éves. A bájos kis európai találmány ötletét az adta, hogy az emberek többsége szeretné, ha mindig fehér lenne a karácsony. A játék feltalálójának unokája ma is töretlen lelkesedéssel irányítja az eredeti vállalkozást. A céget nagyapja alapította 1905-ben, miután teljesen véletlenül feltalálta a hógömböt. A cégalapító sebészeti műszereket készítő mesterember volt, aki az akkoriban újdonságnak számító villanykörte tökéletesítésével is megpróbálkozott, és a villanykörte körüli kísérletezés eredményéből lett a hógömb. Egyszer gyermekételekhez használatos fehér port szórt a gömbbe, amely megszívta magát vízzel, s ezért nagyon lassan ereszkedett le a gömb aljára. Ez a hóesésre emlékeztette: ebből adódott az ötlet. A miniatűr diorámát csak ezután adta a találmányhoz, ami az első negyven évben egy templom volt. Fia, aki a második világháború után átvette a családi vállalkozást, elkezdte bővíteni a kínálatot. Megjelentek a gömbök belsejében a karácsonyfák, a télapók és a hóemberek. Ekkor újították meg a mesterséges hó alapanyagát, amit azóta is vállalati titokként őriznek.

Díszcsomagolás

Év végén nem csak otthonunkat öltöztetjük színes, csillogó díszekbe, hanem a ajándékokat is, hiszen szeretnénk a lehető legkülönlegesebbé varázsolni szeretteink számára az átadás pillanatát. A csomagolópapírok története a 2. századi Kínáig nyúlik vissza, és a pénzbeli adományokhoz kötődik. A kínaiak már időszámításunk előtti 1- 2. században készítettek eperfa kéregből papírt. Akkoriban a pénzbeli adományokat díszes borítékba tették, aminek alapanyaga akkor még rizsszalmából és bambuszrostból készült. Ezekre színes írásjeleket, díszítéseket festettek, de az első, valódi ajándék díszcsomagolásnak amerikai története van. Úgy adódott, , hogy amikor az amerikai Hallmark alapítói, Rollie és Joyce Hall 1917 karácsonya előtt kifogytak a hagyományos csomagolóanyagból, a kirakatba a borítékok béleléséhez használt selyempapírokat tettek, amiket a vásárlók azonnal elkapkodtak. A fivérek 1918 karácsonya előtt kíváncsiságból megismételték a színes selyempapírok árusítását, és mivel ismét óriási sikert tapasztaltak, 1919-től saját tervezésű csomagolópapír gyártásába kezdtek – elindítva ezzel egy új iparágat.

Hóember

A történelem nem jegyezte fel az első hóember megépítésének idejét, de Bob Eckstein, egy amerikai hóemberszakértő egy 1380-as könyvillusztrációból arra következtet, hogy a középkorban már nagyban készítettek az emberek figurákat hóból. Akkoriban nem sok eszköz állt rendelkezésre önmaguk kifejezésére, jól jött az égből hullott, ingyen nyersanyag. Szokás volt bejárni a várost, és megtekinteni a fagyos művészet legújabb mulandó alkotásait. Némelyiket híres művészek készítették, mint a 19 éves Michelangelo, akit Firenze uralkodója bízott meg 1494-ben, hogy építsen hóembert a palotája kertjében. A mai napig töretlen a fagyos figurák sikere, havazás után kicsik és nagyok egyaránt szívesen mennek a szabadba, kikapcsolódás gyanánt egy kicsit szobrászkodni.