A verseny mellett idén is kertészeti cégek és intézmények sorakoznak fel áruikkal: kertészeti szakkiállítást és vásárt rendezünk. Rendezvényünk egyik célja az ősz gazdagságának, szépségeinek kötészeti bemutatója. A kiállításnak minden évben az egyik legnépszerűbb része a fiatal virágkötők versenye, illetve szombaton és vasárnap az elkészült versenyművek bemutatása. A résztvevő virágkötők talán legimpozánsabb térdekorációk elkészítése mellett bemutatják, milyen szép tud lenni egy feldíszített asztal, ezenkívül kegyeleti virágkötészeti tudásukat is megcsillogtatják. A kamarakiállítások között ebben az évben már hatodik alkalommal mutatunk be virágos témájú művészeti alkotásokat.

Egyetemisták és iskolások valamint hivatásosak és műkedvelők kiállítható virágos alkotásainak bemutatójára is sor kerül. A fővárosi és meghívott vidéki kertbarát körök tagjai is kiállítják idei legszebb terményeiket. Látogatóink kedvükre nézelődhetnek a Budai Arborétum területén megrendezett vásáron, és kiválaszthatják maguknak kedvenc kerti vagy szobai növényeiket. Kiállításunk mind beltérben, mind az indián nyár utolsó napsütésével csábító Budai Arborétumban kellemes hétvégi programot nyújt gyermekeseknek is, és megtalálható itt mindaz, amire a kertben szükség lehet.

A belépőjegyek ára levásárolható az Oázis Kertészetben!

Részletes jegylevásárlási feltételek:

  • Teljes árú jegy (700 Ft): legalább 2.000 Ft értékű vásárlás esetén csak 1.300 Ft-ot kell fizetnie.
  • Kedvezményes jegy (350 Ft): legalább 1.000 Ft értékű vásárlás esetén csak 650 Ft-ot kell fizetnie.

További tudnivalók:

  • Beváltáskor az eredeti belépőjegyet kell kuponként leadni.
  • A jegy csak az Oázis áruházakban vásárolható le, a kiállításon erre nincs lehetőség.
  • A kupon tört értéke nem beváltható, több kupon beváltása esetén a kuponok értékei és a beváltási összegkeretek összeadódnak. A kupon értéke készpénzre nem váltható.
  • A kupon országszerte az összes Oázis Kertészeti áruházban érvényes, 2018. október 13. és november 13. között.
  • A kupon más akciókkal kedvezményekkel nem összevonható.

Fő események:

  • virágkötészeti verseny és szombattól kiállítás, bemutatók, foglalkoztatók gyermekeknek és felnőtteknek is
  • a virágkötészeti verseny ünnepélyes eredményhirdetése és díjkiosztója (2018. október 13. 11:00 ’K’ épület, Díszterem)
  • szakmai műhelybeszélgetések

További látnivalók:

  • „virágos” ipar-, képző-, népművészeti, fotós és kézműves műalkotások kamaratárlata
  • egyetemisták és iskolások valamint hivatásosak és műkedvelők őszi „virágos” alkotásainak bemutatója
  • budapesti és meghívott vidéki kertbarát körök őszi kamarakiállítása
  • gombakiállítás és gombaszakértői szaktanácsadás
  • kamara-bonsaikiállítás (péntektől) és -nevelési bemutató (vasárnap)
  • dísznövény újdonságok és magyar fajták bemutatója
  • kertművészeti alkotások
  • levél és virágdíszes ruhák bemutatója
  • arborétumi séták szakvezetéssel

Vásárok:

  • árvácska- díszkáposzta- és krizantémvásár
  • balkon- és szobai dísznövények vására
  • évelő virágok, virághagymák vására
  • díszfák és díszcserjék (közöttük fenyők) vására
  • virág- és növénytartási kellékek, kész koszorúk vására

INGYENES:

  • kerti növényvédelmi szaktanácsadás (pénteken, szombaton ~13-17h és vasárnap ~11-15h napközben)
  • kézműves foglalkozások,
  • termék-kóstolók

Tovább részletek az Egyetem honlapján (folyamatosan frissül).