Videólexikon Dísznövény lexikon Vendégkönyv Apróhirdetések Állásajánlatok Partnereink Nagykereskedelem Vállalati szolgáltatások
RO | SK | DK | IT | RU | FR | DE | EN
A legkedveltebb magyar kertszet
AkciókHírekOázis termékekÁruházi szolgáltatásokOázis MagazinOázis webhsop
 

51. hét

Az ókori Rómában az év utolsó hónapjának legfontosabb eseményei Fauna, a földistennő, Saturnus, a földművelés patrónusa (Saturnalia) és Mithras napisten, a legyőzhetetlen nap és a fény újjászületése (Sol Invictus) misztériumának ünnepeihez kapcsolódtak. A történelem elmúlt évezredei során szinte minden nép és vallás december legkiemelkedőbb ünnepévé tette a világosság győzelmét a sötétség felett, a téli napfordulót. Brit kutatók legújabb elmélete szerint a Stonehenge is a téli napforduló rituális megünneplésének egyik fontos helyszíne volt. Idén december 21-én déltájban van az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, melynek útja ettől kezdve megfordul és délről észak felé mozdul el. A téli napfordulókor van az év legrövidebb nappala (következésképpen a leghosszabb éjszakája), mindössze nyolc és fél órán keresztül tart, egyben a csillagászati tél kezdetét is jelenti.

Miután elértük az év leghosszabb éjszakáját, innen kezdve a kertészek nagy örömére a nappalok egyre hosszabbá válnak. Ha csak egy tyúklépésnyivel is, de minden egyes nappal közelebb kerül hozzánk a tavasz, amely magában hordozza a burjánzó kert ígéretét.

Elcsendesedett kertünket járva (lehetőleg kerülve a hóval és jéggel borított gyepen való jövés-menést), továbbra is érdemes eltávolítani az útközben felfedezett károsítók által megszállt növényi részeket.

Ne feledkezzünk meg a gyümölcsfákról sem, tartsunk egy alapos szemlét, hogy minél hamarabb elejét vehessük annak, hogy a szél által okozott sérüléseken bejuthassanak a fák testébe a gombák! Az épen maradt ágrészen a korona felől kifelé mutató rügy felett vágjuk le éles fűrésszel a letört ágakat, majd ezt követően viasszal vagy balzsammal kezeljük a vágási felületet, megálljt parancsolva ezáltal az enyhe, párás időben nagy kedvvel támadó gombabetegségeknek. Ha esetleg a fa törzse tört ketté vagy keletkeztek rajta súlyos sérülések, akkor sajnos nem nagyon marad más választásunk, mint felszámolni a fát, amelyet tavasszal majd újra pótolhatunk.

Kerti szemlénk során ellenőrizzük, hogy az átteleléshez fokozott védelmet igénylő szabadföldi növényeinkről nem fújta-e le a takarást a szél. Ha igen, akkor újítsuk fel a takarást száraz avarral, szalmával, faforgáccsal, egyéb más növényi maradvánnyal, de ha biztosra akarunk menni, akkor zsákvászonnal vagy geotextíliával rögzítsük. Nálam ilyen védelemmel telel át a golgotavirág (Passiflora), az articsóka (Cynara), a csüngő jázmin (Solanum jasminoides) és a télálló japán kenderbanán (Musa basjoo).

A jégpáncéllal borított, vagy hóval takart bokrok és örökzöldek ágait óvatosan szabadítsuk meg terhüktől, az esetlegesen letört és roncsolt részeket vágjuk vissza és kezeljük le.

Továbbra is folyamatosan ellenőrizzük a zöldség- és gyümölcsfélék tárolóhelyeit, a fekete és lágyrothadással fertőzött növényi részeket haladéktalanul távolítsuk el, megakadályozva gyors továbbterjedésüket.

A jó meleg szobából, a fotelben üldögélve is kertészkedhetünk, hiszen hozzákezdhetünk a jövő évi új növények, vetőmagok, szaporítóanyagok, növényvédőszerek, szerves és műtrágyák, kerti eszközök beszerzésének megtervezéséhez, elmerülve az évközben beszerzett különböző katalógusokban, könyvekben és az internet végtelen birodalmában. Ha ügyesek vagyunk, akkor egy jó helyen nyitva hagyott könyvből vagy katalógusból, netán egy képernyő-háttérként beállított fotóból vagy a böngésző kezdőlapjából szeretteink "titokban" tudomást szerezhetnek arról, hogy szenvedélyes kertészként mit szeretnénk találni a karácsonyfa alatt.
• • •
Milyen kemény télre számítasz az idén?
Fagy se lesz...
Semmi extra.
Átlagos.
Fogunk fázni egy párszor...
Rég látott, ritka kemény tél lesz!
Vendégkönyvünkbe várjuk kérdéseiket, javaslataikat a honlappal, cégünkkel kapcsolatban.
Olvasson bele Magyarország legnépszerűbb ingyenes kertészeti magazinjába! A legújabb számokat áruházainkban találja meg!
Ismerkedjen meg a növényekkel az itt található látványos videók segítségével.
 

Black Friday

Gyere el és csapj le a 20% - 50% kedvezményre!

[ bővebben ]

Mikulásvirág

Már 490 Ft-tól!

[ bővebben ]

Gyümölcsfavásár

Mert a házi a legfinomabb!

Szabadgyökeres gyümölcsfák már 1890 Ft-tól.

[ bővebben ]

Videólexikon Dísznövény lexikon Vendégkönyv Apróhirdetések Állásajánlatok Partnereink Nagykereskedelem Vállalati szolgáltatások
Cégismertető       Franchise       Impresszum       Társadalmi felelősségvállalás       Dokumentumok       Dísznövény kölcsönzés
Copyright 1992-2009 - Oázis Kertészet. Minden jog fenntartva.