Ezek is érdekelhetnek

Tüzes élmények: grillezés a szabad és alatt

Hogyan szárítsunk fűszereket?

Kertünk megvilágítása éppen annyira fontos, mint otthonunk belső tereié. Egy praktikusan és egyben hangulatosan kivilágított kert vagy terasz egyszerre teszi biztonságosabbá az éjszakai közlekedést, és a ház dísze is egyben, így lehetővé teszi, hogy minél több időt tölthessünk a négy falon kívül.

Biztonság

A ház körüli világítás egyik legfontosabb feladata, hogy biztonságossá tegye az éjszakai közlekedést. Megvilágítja az utat, a kapubejárót, az ajtókat, a medencét. Ezen felül nagyobb biztonságot nyújt illetéktelen behatolókkal, besurranó tolvajokkal szemben is. Ebben nagy segítséget nyújtanak a mozgásérzékelővel ellátott kültéri fényforrások, amelyek ráadásképpen energiatakarékosak is. Az alkonykapcsolók hasznosak, hiszen sötétedéskor működésbe hozzák a fényeket, de a  kapunál vagy bejárati ajtónál elhelyezett mozgásérzékelő is nagyon meg tudja könnyíteni az életünket.

Szolárlámpák

Manapság egyre fontosabb az energiatakarékosság kérdése. A halogén izzók és a kompakt fénycsövek olcsóbbak, de rövidebb ideig világítanak, fogyasztásuk pedig magasabb, mint a mára eléggé elterjedt LED égőké, amelyek ára viszont valamivel magasabb.

Energiatakarékos

A napelemes technológiák az elmúlt időben hatalmas fejlődésen mentek keresztül. Régebben főleg halogén izzós kerti napelemes lámpákkal találkozhattunk, amelyek csak 2-3 órán keresztül tudtak sötétedés után világítani, de ma már szinte csak LED technikával készült lámpák kaphatók. Ha hajlandóak vagyunk kicsit többet költeni, akkor akár 8-9 órán keresztül fényt adó világítótesteket is vásárolhatunk. Telepíthetünk olyan szolár lámpákat is, amelyek nem csak alkonykapcsolóval, hanem mozgásérzékelővel is el vannak látva, így csak akkor világítanak, ha épp arra járunk. Olyan típusok is elérhetőek, amelyek folyamatos, normál fénnyel világítanak, és csak akkor kapcsolnak magasabb fényerőre, ha a mozgásérzékelő bekapcsol.

A napelemes kerti lámpáknak rengeteg előnyük van:

  • nem fogyasztanak hálózati áramot, tehát nem nő a villanyszámla
  • nincs szükség elektromos vezetékek lefektetésére
  • nincs kiépítési költség
  • egy mozdulattal áthelyezhetők

Kerti napelemes lámpák széles választékával vár a Webáruház!