Ezek is érdekelhetnek
Nincs is nagyobb öröm, mint az első tavaszi hétvégéken egy-egy szép mediterrán növénnyel hazatérni a kertészetből. Ma már rengeteg ilyen fajtát találni, amik egész nyáron rengeteg virággal, elegáns lombkoronával vagy gyümölccsel örvendeztetnek meg minket. Azonban ősztől külön bánásmódot igényelnek. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a teleltetésről!
Mikor?
Furcsának tűnhet, de a gondos teleltetés a nyári tápoldatozással kezdődik. Ezt sose spóroljuk el, mert a rendszeres tápanyagutánpótlás megerősíti a növény szöveteit, ellenállóbbá teszi a betegségekkel szemben. Szeptembertől azonban csökkenthetjük az adagot, nagyjából a felére. A legtöbb itthon népszerű növény kint maradhat az első éjszakai fagyokig, azonban, ha tetővel nem védett helyen vannak korábban kell cselekednünk. A növényt rendszeresen érő csapadék és hűvös időjárás rosszat tesz a gyökereknek, azok korhadásnak indulhatnak, így nagyon csapadékos idő esetén már 5-10 fok körül érdemes költöztetni. A legérzékenyebb fajták közé a kisebb citrusok, murvafürt, nem tálálló hibiszkuszok és a golgotavirág tartoznak. Őket már 10 foknál érdemes bevinni.
Hova?
Az ideális teleltető sokféle lehet. Ahogy a csatolt táblázatból is látszik a növényeknek különböző igényei vannak, de az itt leírt hőmérsékletek csak jelzés értékűek. Természetesen nem kell külön helység az összes fajtának, hiszen többségük jól érzi magát 10 fok körüli éjjeli hőmérsékleten. Fontos, hogy ilyenkor is a lehető legtöbb fényt kapják a növények, azonban ügyeljünk rá, hogy a nagy ablakkal rendelkező teleltetők se melegedjenek egy enyhébb, napos téli napon 20 fok fölé, ilyenkor szellőztetnünk kell. Ezek alapján a legjobb egy fűtetlen szoba, egy több ablakkal rendelkező garázs vagy egy világos lépcsőház.
Hogyan?
A teleltetett növények gondozása nem ördöngösség, gyakran több problémát okoz a gyakorlatlan kertészek túlbuzgósága. Hűvösben, szerényebb fényviszonyok között a növények anyagcseréje jelentősen lelassul, sokkal kevesebb vízre van csak szükségük. A túlöntözésből sok probléma adódhat, köztük a már említett gyökérrothadást, így ezt mindenképp kerüljük el. A legjobb ha a növények lyukas aljú cserépben, alátéten kapnak helyet és szinte mindig csak alulról locsoljuk őket. Két öntözés között a föld inkább száradjon ki. A kaktuszokat és egyéb pozsgásokat akár egész télen szomjaztathatjuk.
Az őszi metszés hasznos lehet, különösen, ha a nyári szezonban sokat fejlődtek a növények. Azonban ne vágjuk vissza őket ilyenkor túlságosan, mert az hajtásra ösztönözheti őket, ami ilyenkor egészségtelen új sarjakhoz vezet. Az alaposabb metszés ideje a következő tavasz!
Korábban említettük, hogy a túlmelegedő teletető ellen szellőztetéssel kell védekeznünk. Azonban csak óvatosan! Ha erősen süt a nap, erre akár 0°C körüli kinti hőmérsékletkor is szükség lehet, az ilyen hideg levegő, főleg ha huzatos viszont megfázathatja a növényeket már pár perc alatt is. Kerüljük a szellőztetést, ha épp locsoltunk, és a földlabda nedves. Megelőzhetjük a bajt, ha már bepakoláskor gondolunk a szellőztetésre és a hideget legjobban tűrő fajtákat tesszük az ablakhoz közel.