Ezek is érdekelhetnek

Hogyan szárítsunk fűszereket?

Konyhakerti zöldségbarátok

Molnár Attila, áruházvezető helyettes, Oázis Rákosszentmihály

Gertrud Franck évtizedekig kísérletezett különböző növények társításával, mígnem tapasztalatai alapján sikerült kifejlesztenie egy váltakozósoros termesztési módszert. A, B, és C sorokat hozott létre, melyekbe más-más zöldségnövényt ültetett. Ezeket vetési és betakarítási idejük, nagyságuk, növekedési ütemük és területigényük szerint különböztette meg.

Az A-sorok növényei a területet hosszú ideig veszik igénybe, és nagy a helyigényük, mivel vagy magasra nőnek, vagy szétterülők. Ilyen például a cukkini, tök, karósbab, korai borsó, burgonya, késői káposztafélék, paradicsom, uborka. Az A-növényekkel beültetett fősorok egymástól 2 méter távolságra helyezkednek el.

A B-sorok növényei a területet a vegetáció első vagy második felében veszik igénybe, így évente kétszer takaríthatunk be ezekből a sorokból. Ide tartozik többek közt a cékla, bokorbab, vöröshagyma, póréhagyma, korai káposzta, karfiol, pasztinák, zeller, mángold. Ezek a sorok is 2 méterre helyezkednek el egymástól, de úgy, hogy két A-sor között húzódnak, azoktól 1-1 méter távolságra.

Prémium Zöldség föld, 20 liter
1790 Ft
Prémium szerves zöldség trágya, 1,5 kg
2490 Ft

A C-sorok növényei rövid vegetációs idejű és alacsony növekedésű növények, amelyek rövid ideig maradnak a területen, így az ezekkel a növényekkel beültetett sorokban 2-3 zöldségféleség is válthatja egymást egy éven belül. Például sárgarépa, saláták (nyári, fejes, endívia), karalábé, édeskömény, dughagyma és póréhagyma magról, korai burgonya.

Ezek alapján alakíthatjuk ki a háztartás igényeinek megfelelő vegyes kultúra-kombinációkat.

Az ilyen típusú vegyeskertet úgy kell kialakítani, hogy kezdetben tavasszal az egész területen spenótot vetünk 50 cm-es sortávolsággal. A spenót gyökerei jól átszövik a talajt és gazdag szaponin tartalmuk kedvező hatással van a többi növény számára. A gyors kikelése után, a soraik között lehet kialakítani az előbbiekben leírt A-, B-, és C-sorokat. A felnövekedett spenót árnyékot és védelmet ad a kelő zöldségeknek, és ha már túl nagyra nő, ki kell vágni és elteríteni a sorok között. Mint mulcs, kiválóan árnyékolja és védi a talajt.

Kerti geotextília, 16 nm, 3,2×5 m
3990 Ft
Oázis Fenyőmulcs, 50 liter
2790 Ft

A sorközöket folyamatosan takarni kell, ezért miután az elterített spenótréteg elkorhadt és beépült a talajba, egyéb takaróanyagról, komposztrétegről kell gondoskodni. A következő évben annyi a dolgunk, hogy a spenót- illetve a zöldségsorokat ugyanolyan beosztásban, csak 25 cm-el arrébb toljuk. Így a zöldségnövények oda kerülnek, ahol az előző évben spenót illetve talajtakaró komposztréteg volt, a következő évi spenótvetés pedig a zöldségsorok helyére kerül.

A Gertrud Franck-féle vegyeskert növényvédelmen felüli legfőbb előnye, hogy ezekben a kertekben folyamatosan arathatunk és vethetünk.

Forrás: Gertrud Franck: Öngyógyító kiskert