Ezek is érdekelhetnek

Igazi vagy mű: milyen fenyőt válasszunk?

A karácsony történelme: mesék, babonák, érdekességek

A vágott karácsonyfának árult fenyőket, épp a nagy mennyiség miatt, nem erdős területekről termelik ki, hanem környezetbarát és fenntartható módon, kifejezetten erre a célra létrehozott ültetvényeken, haszonnövényként termesztik. Magyarország legnagyobb ültetvényei Zala, Vas és Somogy megyékben vannak, de érkeznek fák – elsősorban nordmann és douglass – Németországból és Dániából is. Azonban a kis fák élete nem az ültetvényeken kezdődik.

A magokat fóliasátrakban, védett környezetben vetik el, és csemeteként nevelik 2-3 évig, hogy eléggé megerősödjenek a kiültetéshez. Ezután kerülnek ki az ültetvényekre, ahol számos szempontot figyelembe véve ültetik el őket. A mező- és erdőgazdaságban megszokott módon, szabályos sorokban kerülnek a földbe, hogy minden fa könnyen megközelíthető, és a terület egésze jól átlátható legyen.  Mivel a vásárlók számára különösen fontos a fák szép, szimmetrikus formája, azokat nem szabad túl közel ültetni egymáshoz, nehogy később összenőve kúpformájuk eldeformálódjon. A fák itt töltik életük következő pár évét. Fajtától és kívánt mérettől függően ez 5-8, de akár 10-15 év is lehet.

Természetesen a termesztők ezalatt a hosszú idő alatt sem hagyják teljesen magukra a facsemetéket. Szárazabb időben ügyelni kell az öntözésre, folyamatosan biztosítani kell a szükséges tápanyagmennyiséget, és évente 2-3 alkalommal a fák közti területet kaszálni is kell. A fák tökéletes formája sem mindig természetes adottság, a hozzáértő kezek, ha kell, metszéssel alakítják a lombkorona formáját.

karácsonyfának árult fenyőket fenntartható ültetvényeken termesztik

Ezután gyorsulnak fel az események. A Magyarországon termesztett majdani karácsonyfákat december elején kezdik vágni. Az Oázisban is árult első osztályú fákat egyesével átválogatják, a legszebbeket egyesével hálóba húzzák. A fák így sokkal kevésbé sérülékenyek, mint ha madzaggal kötöznék őket. Ezt követően kerülnek a kertészetekbe, majd az otthonokba, hogy közelebb hozzák egymáshoz a családot.

Mi lesz a kidobott fákkal?

Január elején jelennek meg az utcai szemetesek mellett az első lekopaszodott, kidobott fák. Bár ez sokak szerint szomorú látvány, ne essünk kétségbe, a fák többsége nem megy kárba. A nagyobb városok közterület fenntartói a kidobott fákat összegyűjtik és újrahasznosítják. Egy részük komposztálókba, majd a közparkok ágyásába kerül, a többit faforgács formájában, vagy tüzelőanyagként használnak újra, hogy ne csak korábbi tulajdonosaik leljenek örömöt bennük.