Ezek is érdekelhetnek

Kis lakások karácsonya

Karácsonyfát a kertbe!

Bizony, már korántsem csak piros színben kapható. A rózsaszín, fehér, zöld, narancs, krémszínű fajtákon kívül foltos, márványozott és pettyes „virágokkal” is találkozhatunk. Az új fajták jellemzői, hogy egyre bokrosabbak, dekoratívabbak, sokszor alacsonyabb termetűek, kompaktabbak, mint a régebbi fajták.

 A mikulásvirág, a téli ünnepkör egyik legfontosabb kihagyhatatlan növénye. Amit színes virágnak gondolunk, azok valójában színes virágzati fellevelek, melyek kb. 2 hónapig díszítenek. A valódi virágai aprók és sárgák.

Átlagos öntözést igényel, de mivel képes elraktározni a vizet, inkább hagyjuk egy kicsit kiszáradni, minthogy túllocsoljuk. Ha van rá lehetőségünk, inkább lágy (eső)vízzel öntözzük, ne csapvízzel! A száraz levegőt nem szereti, ezért érdemes például agyaggranulátum-ágyra állítani, hogy párásabb levegőt biztosítsunk számára, így megelőzzük a levelek lehullását.

Megfelelően gondozva egész decemberben ünnepi hangulatot kölcsönöz lakásunknak. Az ünnepek után, február környékén elkezdi lehullatni a leveleit. Ilyenkor vissza kell vágni a lombozatot a felére, be kell szüntetni a tápanyag utánpótlást és az öntözővíz mennyiségét is csökkenteni kell, hiszen pihentetésre van szüksége a növénynek.

Érdekességek!

  • Eredeti élőhelyén akár 4 m magasra is megnőhetnek vadon élő példányai, Közép-Amerikában előszeretettel ültetik kertekbe és parkokba szoliter cserjének, de termesztett törpe változatai nem magasabbak 30-40 cm-nél.
  • A mikulásvirág rövidnappalos növény, ami azt jelenti, hogy naponta minimum 12 óra sötétre van szükség ahhoz, hogy beszínesedjenek a fellevelek.
  • Az USA-ban az egyik legnépszerűbb növény, annyira, hogy 2002 óta saját nemzeti napja van: december 12., a mikulásvirág nap.
  • Fontos tudni, hogy a növény szára toxikus tejnedvet tartalmaz, ezért kisgyerekek számára nem hozzáférhető helyen tartsuk!

 A termesztők igyekeznek a pirosnak minden árnyalatát mikulásvirágban is létrehozni, és igen jó úton járnak a siker felé. Remekül egészítik ki a piros fajtákat a rózsaszín és fehér-sárga változatok is.

Christmas Glory Pink
Christmas Beauty Lime

 

Az elmúlt évek legnagyobb slágere azonban vitathatatlanul a Glitter, ami mintha egy figyelmetlen szobafestő áldozata volna. Nagy kedvencünk!
Poinsettia-Red-Glitter-photo-Dümmen-Orange

Red Glitter

 

A Christmas Beauty sorozat tagjai hatalmasra is megnőhetnek és rengeteg színben kaphatók. A Cinamon fajta lágy narancssárgája visszafogottabb helyekre is passzol, az élénk rózsaszín-fehér márványos fajta pedig a legextravagánsabb környezetből is kitűnik szépségével.

Christmas Beauty Cinnamon
Christmas Beauty Marble

 

A Beauty Queen szemcsés, narancsos-sárgás fellevélzete egészen különleges. Jól passzol hozzá a Christmas Feelings Fantasy rózsaszín-fehér foltossága.

Christmas Beauty Queen
Christmas Feelings fantasy

A nehéz francia vörösborok eleganciáját csempészi otthonunkba Christmas Sweet Burgundy mélybordó színével.

Christmas Sweet Burgundy

A Marbella fajtát egészen sötét, szinte fekete levelei teszik különlegessé. Ha ez nem lenne elég, színes fellevelei gyönyörű rózsaszín-narancs-sárga márványos mintában tündökölnek.

Marbella

A Princettia fajták jellemzően kisebbek és nagyon sűrű, bokros növekedésűek. Leveleik is apróbbak, szeldeltek és gyönyörű rózsaszín árnyalatokban kapni őket. Különlegességük, hogy felleveleik színe gyakran átmenetes, de nem márványos. Lányszobákba, csajos hangulatú lakásokba kifejezetten ideális.

Princettia® Pink Bonprilipcom
Princettia® Soft Pink Bonpripappcom

 

A fodros-csavar fellevelű Valentino fajták piros-sárga-pink színekben kaphatók. Nagyon látványosak, ha semmiképp sem maradnánk mikulásvirág nélkül, de valami egészen különlegesre vágyunk, ez a jó választás.

Valentino Lemon
Valentino Pink